Forma 1 : Alonso hatalmas csatákat vár 2006-tól |
Alonso hatalmas csatákat vár 2006-tól
Gabor7 2006.02.26. 19:34
A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a 2006-os idény sokkal, de sokkal keményebb küzdelmet hozhat, mint a tavalyi, hiszen a téli tesztek tanúsága szerint egyre több csapat szállhat majd harcba a bajnoki címért.
„Mindig nehéz jóslatokba bocsátkozni, hiszen nem tudhatjuk, hogy a többi csapat mit tesztel, azonban el lehet mondani, hogy a Honda, a Ferrari és a Renault tűnik a három legerősebb csapatnak” – mondta Alonso az eheti teszteknek helyet adó Barcelonában.
„Viszont a McLaren istállóról sem szabad megfeledkeznünk, akik az elmúlt időben hatalmasat léptek előre és a szezonnyitóra akár készen is lehetnek” – folytatta a spanyol.
„Nagyon kemény év elé nézünk, melyből az a csapat jön majd ki a legjobban, aki a szezon során a legtöbb fejlődést tudja felmutatni. Talán jelenleg azonos szinten állunk, de majd a szezonnyitón meglátjuk, mi a valós helyzet.”
A 24 éves Alonso 2005-ben a Forma-1 valaha volt legfiatalabb bajnokává avanzsált, miután ádáz küzdelemben felülmúlta legnagyobb riválisát a McLaren versenyzőjét, Kimi Raikkönent. A finn és a spanyol versenyzők voltak az egyedüliek, akik harcban voltak a bajnoki címért a tavalyi esztendőben, ám ez idén valószínűleg meg fog változni.
A Renault pilótája már az év elején el tudott szakadni riválisától, hiszen a McLaren az első versenyeken komoly gondokkal küszködött. Mire aztán Raikkönen magára talált, a spanyol versenyző akkora előnyre tett szert, hogy azt már nem lehetett behozni.
Alonso azonban úgy gondolja, hogy az idei évben nem lesz előnyben. „Úgy hiszem, a tavalyi évben a McLaren és a Renault mindenki felett állt” – magyarázta. „A McLaren vétett néhány kisebb hibát, amit mi kegyetlenül kihasználtunk, ám az idei évben más lesz a helyzet, hiszen nagyobb lesz a küzdelem az élen.”
A spanyol pilóta viszont úgy érzi, ő és a csapata is felkészült az előttük álló kihívásokra. „A tavalyi évet úgy kezdtük meg, hogy azt gondoltuk, ismét a Ferrari fog dominálni. Csak álmainkban gondoltunk a futamgyőzelmekre, és láss csodát, a bajnoki cím a miénk lett. Az idei évet teljesen más felfogással kezdjük.”
„Versenyképes az autónk, tudjuk már, miként kell nyerni, és tavalyi sikerünket meg szeretnénk ismételni. Tudjuk, hogy egy olyan autónk van, mellyel az élen lehetünk.”
Fotó: EPA
|