Forma 1 : Raikkönen uralta a mezőnyt Barcelonában |
Raikkönen uralta a mezőnyt Barcelonában
Gabor7 2006.02.27. 20:07
Kimi Raikkönen végzett az élen a mai nap Barcelonában, ahol a McLaren Mercedes vadonatúj V8-as motorjával szerelt MP4/21-es versenygépet kormányozta. A finn pilóta mögött a Renault párosa, Fisichella és Alonso futott be. Tovább folytatódott az élen a harc a mai nap Barcelonában, ahol a Renault, a Honda és a McLaren versenyzői vívtak meg az első helyért a téli felkészülési időszak utolsó nagy tesztprogramján.
Nyolc istálló tizenöt versenyzője szállta meg szerdán a katalán ringet, hogy tovább folytassa előkészületi munkálatait a 2006-os idényre. Mivel a tegnapi nappal ellentétben nem esett az eső, a csapatok ideális körülmények között dolgozhattak.
Végül aztán Kimi Raikkönen végzett az élen, aki az edzés utolsó pillanatában egy fantasztikus gyorskörrel előzte meg a Renault színeiben versenyző riválisait, Giancarlo Fisichellát és a világbajnoki cím birtokosát, Fernando Alonsot, akik a második, illetve a harmadik helyen futottak be.
Raikkönen 1:15.223-as ideje az idei év eddigi legjobb teljesítménye volt, melyet V8-as erőforrással szerelt autóval futottak a katalán ringen.
A Renault duója eredményes napot zárt, pedig borzalmasan kezdtek, hiszen először Alonso, majd pedig Fisichella autója mondta fel a szolgálatot rögtön a felvezető körében. Ketten összesen több mint 180 kört teljesítettek a csapat vadonatúj autójával, mellyel végül Fisichella bizonyult a gyorsabbnak, aki két tizeddel Raikkönen mögött lemaradva, a második pozícióban végzett.
Jenson Button a Honda RA106-os modelljével a negyedik helyet kaparintotta meg, és ő zárta azon versenyzők sorát, akik 66 másodpercen belül teljesíteni tudtak egy kört Barcelonában. A brit pilóta felülmúlta márkatársát, Rubens Barrichellot, aki a japán gárda másik versenygépével csak a hetedik pozícióban landolt.
A Toyota is megkezdte a munkát a spanyol ringen, ahol versenyzőik, Jarno Trulli és Ralf Schumacher az új aerodinamikai csomaggal ellátott TF106-os modelleken dolgoztak. A továbbfejlesztett versenygép, melyet első alkalommal az elmúlt héten Vallelungában próbált ki a csapat, először gördült pályára riválisai mellett. Trulli volt kettejük közül a gyorsabbik, aki majdnem egy teljes másodperccel Raikkönen mögött lemaradva az ötödik helyen végzett.
Christian Klien és David Coulthard vették át a munkát a Red Bull Racing tesztpilótájától, Robert Doornbostól, és kezdték meg annak a két RB2-esnek a tesztelését, melyet a nem egészen három hét múlva megrendezésre kerülő szezonnyitó Bahreini Nagydíjon is használni fognak. Az energiaital-gyárosok azonban csak igen keveset dolgoztak, hiszen míg Klien 35, addig márkatársa, David még annál is kevesebb, 12 kört teljesített a spanyol aszfaltcsíkon.
Mark Webber, aki a tegnapi napot az élen zárta mindössze csak a 11. helyig jutott, miközben csapattársa, Nico Rosberg a másik FW28-assal mindössze két kört teljesített, és idő nélkül fejezte be a mai napot.
A Midland istálló tovább folytatta vadonatúj M16-os járgányának tesztelését. Az orosz színekben induló gárdánál a két versenyző, Tiago Monteiro és csapattársa, Christijan Albers segédkezett.
A mezőny tizenegyedik csapata, a Super Aguri tovább folytatta a 2002-es Arrows alapjain nyugvó SA05-ös tesztelését, melyet a gárda újonc versenyzője, Yuji Ide vezetett. A japán pilóta, aki ma mutatkozott be első alkalommal a Forma-1-ben, egy jóval eredményesebb napot zárt, mint kedden Szato, hiszen 43 kört teljesített a spanyol ringen.
Teszteredmények – Barcelona – Szerda:
01. - Raikkonen - McLaren-Mercedes (M) 1:15.223 - 96 kör
02. - Fisichella - Renault (M) 1:15.500 - 92 kör
03. - Alonso - Renault (M) 1:15.801 - 93 kör
04. - Button - Honda (M) 1:15.969 - 88 kör
05. - Trulli - Toyota (B) 1:16.193 - 93 kör
06. - R.Schumacher - Toyota (B) 1:16.381 - 47 kör
07. - Barrichello - Honda (M) 1:16.486 - 66 kör
08. - Montoya - McLaren-Mercedes (M) 1:16.538 - 87 kör
09. - Klien - Red Bull-Ferrari (M) 1:16.927 - 35 kör
10. - Coulthard - Red Bull-Ferrari (M) 1:18.212 - 12 kör
11. - Webber - Williams-Cosworth (B) 1:18.265 - 88 kör
12. - Albers - MF1-Toyota (B) 1:19.300 - 28 kör
13. - Monteiro - MF1-Toyota (B) 1:20.381 - 35 kör
14. - Ide - Super Aguri-Honda (B) 1:24.455 - 43 kör
15. - Rosberg - Williams-Cosworth (B) idő nélkül - 2
|